Miért a Sára-Lux Apartman?

Mindig is családra vágytál, imádod a gyerekeidet és nem tudnád elképzelni az életedet másmilyennek, mint amilyen most? Mégis szükséged van Neked és Kedvesednek is arra, hogy szülőként kikapcsolódjatok, kipihenjétek a hétköznapi feladatokat és kihívásokat.

Kisgyermekkel sok szülő úgy érzi, hogy egy perc ideje nincsen magára, állandóan azzal van elfoglalva, arra figyel és azért dolgozik, hogy a szeretteit boldognak, egészségesnek lássa. Megérdemlitek a pihenést, de ehhez nem kell elszakadni a gyerekektől sem. Egy családbarát szállás egy szép helyen minden problémára megoldást jelent. A Fertő tavi szállásunk, a Sára-Lux Apartman minden család várakozásait felülmúlja.

Visszatérő vendégeink, elégedett nyaralóink és a kisgyermekes családok köszönő szavai és boldog mosolya a bizonyíték arra, hogy a Fertő tavi szállásunkban valami jól működik. Mi ez a valami? Az apartmanokat úgy álmodtuk meg, hogy vendégeink maximálisan otthon érezzék magukat bennük. Barátságos, otthonos Fertő tavi szállásunkon azonban semmivel nem kell törődnötök, csak azzal, hogy az egész család jól érezze magát! Makulátlan tisztaság, jól felszerelt apartmanok, elegendő hely és hívogató környezet vár Titeket, na és persze sok-sok játék és rengeteg program. Gyerek legyen a talpán, aki Nálunk unatkozik! A Fertő tavi szállásunkon hatalmas kert és számtalan játék hívogatja a kicsiket. Nektek, szülőknek pedig nincs más dolgotok, csak ejtőzni, beszélgetni és kiválasztani, mi legyen az aznapi program! Bejárhatjátok biciklin a környéket, megcsodálhatjátok a nemzeti park látnivalóit és megmutathatjátok a kicsiknek a vidéki élet csodáit. A Fertő tavi szállásunktól nem messze található a móka és kacagás fellegvára, a határon túlon működő, családi park. Ha nem szeretnétek Ausztriáig menni, nyári bobpálya, múzeumvasút vagy strand is szerepel a családi programlehetőségek között.

Szeretettel várunk Titeket a Fertő tavi szállásunkon, a Sára Lux Apartmanban, ha idén valóban szeretnétek pihenni családosan egy igazán családbarát szálláson!

Megosztás